Jób könyve, 24
1. Miért nem ad idõt a Mindenható, és miért nem látják meg barátai a napjait?
2. A gonoszok eltolják a mezsgyekövet, a pásztort és a nyájat megrabolják.
3. Az árvától elhajtják a szamarát, s elviszik zálogba az özvegy tehenét.
4. A szegény embert leszorítják az útról, mindnyájan elbújnak a föld szegényei.
5. Mint a vadszamarak, mennek a pusztába - gyermekük éhsége ûzi õket oda -, kiaszott pusztában élelmet keresnek.
6. A mihaszna ember földjét learatják, õk szüretelik le a gonosz szõlejét.
7. Meztelen alusznak, minden ruha nélkül, és ha hideg van is, nincsen takarójuk.
8. Rájuk zúdul az esõ a hegyekbõl, jobb menedék híján sziklához lapulnak.
9. Az árváktól is elrabolják földjüket, elveszik zálogba a szegény köntösét.
10. Mezítelen járnak, szinte ruha nélkül, és éhesek, mikor kévéket vonszolnak.
11. Malomkövük sincsen olajat préselni, kádakat taposnak, mégis szomjúhoznak.
12. A városból égig hatol a félholtak szava, és a meggyötörtek lelke fölkiált, de az Isten néma marad panaszukra.
13. Mások is ellene vannak a világosságnak, azok, akik nem ismerik az útjait, és nem maradnak meg az ösvényein.
14. Fölkel a gyilkos a sötét éjszakában, s megöli a szegényt és a nyomorultat. Tolvaj ólálkodik éjszaka idején,
15. Az alkonyatot lesi a házasságtörõ. "Nem lát meg senki sem" - gondolja magában, s eltakarja arcát, fátyolt borít rá.
16. betör a házakba, amikor sötét van. Mikor nappal van, akkor bezárkóznak, nem akarnak tudni a világosságról.
17. Mindnyájuknak borzalom a reggel, mert a félelmeit megtapasztalják.
18. A világosság elõl gyorsan elmenekül, s nem veszi az irányt a magaslatok felé. Átkozott a birtokrésze a földön.
19. Hõség és szárazság nyeli el a vizét, maradék búzáját az aszály emészti meg.
20. Felejtse el még az anyja méhe is! A nevére úgysem gondol többé senki. Törjön ketté, mint a fa, vesszen a gonoszság!
21. Gyötörte a meddõt, ki nem szült gyermeket, és nem tett jót sose az özveggyel.
22. Hatalma hosszú életet ad az erõsnek, talpára áll újra, ki élni nem remélt.
23. Biztonságot ad, ha bízik benne, a szeme õrködik ösvényei fölött.
24. Egyszer emelkedik, aztán meg letûnik, elhervad, mint a sósfû, amelyet gyûjtenek, éppen úgy levágják, mint a kalászt.
25. Vagy talán nem így van? Ki tud megcáfolni? Ki tudja semmivé tenni beszédemet?