Jób könyve, 4
1. Válaszolt, s így szólt a temáni Elifáz:
2. Terhedre van tán, ha beszélünk hozzád? Ki tudná magába fojtani itt a szót?
3. Sokat bátorítottál, hanyatló karoknak újra erõt adtál.
4. Buzdító szavad a támolygó támasza volt, az ingadozók térdét megszilárdítottad.
5. Most meg, hogy magad vagy bajban, ijedezel? Megütõdsz, hogy terád is rád került a sor?
6. Nincsen bizalmad istenfélelmedben, jámbor életedre nem mersz hagyatkozni?
7. Gondold meg, ment-e már valaki is tönkre ártatlanul? Becsületes embert mikor ért pusztulás?
8. Hányszor láttam: akik bajt szántottak, gyötrelmet vetettek, hát azt is arattak.
9. Isten lehelete tönkretette õket, haragjának szele elsodorta õket.
10. Ordít az oroszlán, bömböl a nõsténye, mint mikor a kölyköknek kiverik a fogát.
11. Pusztul az oroszlán, ha nincsen prédája, s a nõstény kölykei szétszélednek.
12. Titokzatos szózat lopakodott hozzám, és a fülem felfogja suttogását.
13. Égi álomlátás tarka játékában, amikor mély álom száll az emberekre,
14. félelem fogott el s rettegés, reszketett minden egyes tagom.
15. Valami lehelet suhant át arcomon, és az égnek állt minden hajamszála.
16. Ott állt valaki, arcát nem vettem ki, ott állt egy alak a szemem elõtt, és hallottam suttogó beszédét:
17. Lehet-e az ember Isten elõtt igaz? Állhat férfi tisztán alkotója elõtt?
18. Azokban sem bízik, kik szolgálnak neki, angyalaiban is lel kivetnivalót.
19. Hát akkor azokban, kik viskókban laknak, kiknek alapjául a föld pora szolgál, kiket összenyomhat, akár egy molylepkét?
20. Reggeltõl estéig tönkreveri õket, eltûnnek örökre, és ki gondol rájuk?
21. Kitépik azután sátraik cövekét, így szállnak a sírba, bölcsesség híjával.