Talált 94 Eredmények: harmadik

  • A harmadik hónapban kezdték rakni a halmokat, és a hetedik hónapban fejezték be. (Krónikák II. könyve 31, 7)

  • Adár hónap harmadik napjára készült el ez a ház Dárius király uralkodásának 6. évében. (Ezdrás könyve 6, 15)

  • A harmadikat az árváknak, özvegyeknek és idegeneknek adtam, akik Izrael fiai között élnek. Minden harmadik esztendõben megajándékoztam õket vele, s megettük Mózes törvényének elõírásaihoz híven, ahogyan apai nagyanyám, Debora tanított bennünket. Apám ugyanis meghalt, és árván maradtam. (Tóbiás könyve 1, 8)

  • A harmadik napon, amikor befejezte imáját, letette szolgai ruháját és felöltötte minden ékességét. Amikor már tündöklött a szépségtõl, és segítségül hívta a szabadító és mindent látó Istent, maga mellé vette két szolgálólányát. Az egyikre könnyedén rátámaszkodott, mintha kimerült lett volna a gyönyörtõl, a másik pedig követte, a ruháját tartva, amely a földre omlott. (b) Szépségében elpirult, arca derûs volt, s csupa báj. De azért szorongatta szívét a félelem. (c) Amikor minden ajtón áthaladt, a király elõtt találta magát. Királyi trónusán ült méltósága minden jelvényével, arannyal és drágakövekkel ékesítve. Félelmetes volt. (d) Amikor fölemelte villogó tekintetét és szikrázó haraggal felnézett, a királyné összeesett. Színe elváltozott, s fejét szolgálólányára hajtotta, aki kísérte. (e) Akkor Isten megindította a király szívét, s fölébresztette benne a gyöngédséget. Aggódva lesietett trónjáról, karjába vette, míg magához nem tért, s barátságos szavakkal fordult hozzá: (f) "Mi van veled, Eszter? Testvéred vagyok, ne félj! Nem halsz meg! Nem temiattad, hanem másokért hozták ezt a törvényt. Gyere közelebb!" (Eszter könyve 5, 1)

  • Összehívták tehát a királyi írnokokat a harmadik - azaz Sziván - hónap huszonharmadik napján, és Mardokeus parancsának megfelelõen írtak a zsidóknak, a szatrapáknak, az Indiától Egyiptomig terjedõ százhuszonhét tartomány kormányzójának és fejedelmének - minden tartománynak a maga írásával, s minden népnek a maga nyelvén, a zsidóknak is a saját írásukkal és nyelvükön. (Eszter könyve 8, 9)

  • A felirat másolata így hangzik: "A 172. esztendõ Elul hónapjának tizennyolcadik napján Simon fõpap harmadik évében (Makkabeusok I. könyve 14, 27)

  • Két embercsoport bûnt bûnre halmoz, s a harmadik hívja ki a haragot. (Sirák fia könyve 23, 16)

  • Két dolog miatt szomorkodom, a harmadik pedig haragra ingerel: ha öreg koldusként él egy háborús hõs, ha félreismernek okos embereket, ha az igazságtól valaki a bûnhöz pártol - az ilyet kard által veszti el az Úr. (Sirák fia könyve 26, 28)

  • Sokat megrendített már a harmadik nyelv, az egyik néptõl a másikhoz kergetett. Romhalmazzá tett már erõs városokat, s nagy emberek házát is romba döntötte. (Sirák fia könyve 28, 14)

  • Eltaszított már derék asszonyokat a harmadik nyelv, s elragadta tõlük munkájuk gyümölcsét. (Sirák fia könyve 28, 15)

  • Kétfajta népségtõl iszonyodik lelkem, a harmadik pedig már nem is nép: (Sirák fia könyve 50, 25)

  • Neked meg ez szolgáljon jelül: Ebben az esztendõben azt eszitek, ami magától terem, a második esztendõben, ami a parlagon sarjad, de a harmadik esztendõben vethettek, arathattok, szõlõt ültethettek és ehetitek gyümölcsét. (Izajás könyve 37, 30)


“Não se desencoraje se você precisa trabalhar muito para colher pouco. Se você pensasse em quanto uma só alma custou a Jesus, você nunca reclamaria!” São Padre Pio de Pietrelcina