Fondare 693 Risultati per: Ima

  • Földi életében hangosan kiáltozva, könnyek között imádkozott, s könyörgött ahhoz, aki meg tudta menteni a haláltól, és hódolatáért meghallgatásra talált. (Zsidóknak írt levél 5, 7)

  • Hittel áldotta meg a haldokló Jákob József két fiát, miközben botjának fejére támaszkodva imádkozott. (Zsidóknak írt levél 11, 21)

  • Imádkozzatok értünk! Meg vagyunk gyõzõdve, hogy lelkiismeretünk tiszta, hiszen minden tekintetben törekszünk a helyes életre. (Zsidóknak írt levél 13, 18)

  • Szenved valaki közületek? Imádkozzék! Jókedve van? Énekeljen zsoltárt! (Szent Jakab levele 5, 13)

  • Beteg valamelyitek? Hívassa el az Egyház elöljáróit, és azok imádkozzanak fölötte, s kenjék meg olajjal az Úr nevében. (Szent Jakab levele 5, 14)

  • A hitbõl fakadó ima megszabadítja a betegeket, és az Úr talpra állítja. Ha pedig bûnöket követett el, bocsánatot nyer. (Szent Jakab levele 5, 15)

  • Valljátok meg tehát egymásnak bûneiteket, és imádkozzatok egymásért, hogy meggyógyuljatok. Igen hathatós az igaz ember buzgó könyörgése. (Szent Jakab levele 5, 16)

  • Illés hozzánk hasonlóan esendõ ember volt, de esedezve imádkozott, hogy ne essék az esõ, s nem is esett a földön három évig és hat hónapig. (Szent Jakab levele 5, 17)

  • Majd ismét imádkozott, és esõt adott az ég, mire a föld termést hozott. (Szent Jakab levele 5, 18)

  • Hasonlóképpen, ti férjek, megértõen éljetek együtt az asszonyokkal mint a gyengébb nemmel; adjátok meg nekik a tiszteletet, mint az élet kegyelmében örököstársatoknak, hogy az imádságnak ne legyen bennetek akadálya. (Szent Péter I. levele 3, 7)

  • Mert az Úr szeme az igazakon, hallja imádságukat, s a tekintete a gonosztevõ ellen fordul. (Szent Péter I. levele 3, 12)

  • Épp elég, hogy eddigi idõtöket a pogányokhoz hasonlóan töltöttétek el, kicsapongásokban, érzéki gyönyörökben, részegeskedésekben, nagy evés-ivásokat rendezve és bûnös módon bálványokat imádva. (Szent Péter I. levele 4, 3)


“Quanto maiores forem os dons, maior deve ser sua humildade, lembrando de que tudo lhe foi dado como empréstimo.”(Pe Pio) São Padre Pio de Pietrelcina