Encontrados 538 resultados para: Hit

  • Achior meg azok láttán, amit Izrael Istene tett, szilárdan hitt Istenben, körülmetéltette elõbõrét, és végérvényesen Izrael házához csatlakozott. (Judit könyve 14, 10)

  • Ezt olvassuk bennük: "A zsidó Mardokeus a második volt Achasvéros király után, a zsidók elõtt tekintélyes ember, testvérei sokaságának körében pedig kedves, mert népe javát kereste, a fajtájának boldogulása érdekében szólt." (a) Mardokeus így szólt: "Mindent Isten vitt végbe. (b) Emlékezz az álomra, amelyet ezekkel az eseményekkel kapcsolatban láttam - semmi sem maradt beteljesületlenül: (c) sem a kis forrás, amely folyóvá dagadt, sem a fény, amely felragyogott, sem a nap, sem pedig a víz bõsége. Eszter ez a folyó, akit a király felségül vett és királynévá tett. (d) A két sárkány én vagyok meg Ámán. (e) A nemzetek azok, akik összegyûltek, hogy kiirtsák a zsidók nevét. (f) Népem, Izrael az Istenhez kiáltott és megszabadult. Mert az Úr óvott meg minket ezektõl a bajoktól. Az Úr vitte végbe ezeket a jeleket és csodákat, amilyeneket a pogányok között nem mûvelt soha. (g) Valójában õ rendelt két sorsot, egyet Isten népe javára, egyet a pogány népek számára. (h) S ezek a sorsok beteljesedtek minden népen az õ terve szerint a meghatározott órában, idõben és napon. (i) Isten akkor megemlékezett népérõl, s igazságot szolgáltatott örökségének. (k) Ezért ezek a napok, Adar hónap tizennegyedik és tizenötödik napja az ünnepi összejövetel, az öröm és vigasság napjai lesznek az Úr színe elõtt minden nemzedéken át, örökkön-örökké népében, Izraelben." (l) Ptolemeusz és Kleopatra uralkodásának 4. évében Dosziteus, aki papnak és levita származásúnak mondta magát, valamint fia, Ptolemeusz hozták ezt a purimra vonatkozó levelet. Azt állították róla, hogy hiteles és a jeruzsálemi közösségbõl való Lüzimachosz fordította le, Ptolemeusznak a fia. (Eszter könyve 10, 3)

  • Sõt, korlátot szabsz Isten félelmének, s megszeged Isten elõtt az áhítat csendjét. (Jób könyve 15, 4)

  • Az Úr törvénye tökéletes, enyhíti a lelket. Az Úr tanúsága megbízható, a balgát bölccsé teszi. (Zsoltárok könyve 19, 8)

  • Arca olyan sima, mint a vaj, de szívében háborút forgat. Látszatra beszéde enyhítõ olaj, de a valóságban kivont éles kard. (Zsoltárok könyve 55, 22)

  • Mert nem hittek az Istenben és nem bíztak segítségében. (Zsoltárok könyve 78, 22)

  • De õk azért tovább vétkeztek, csodáinak nem adtak hitelt. (Zsoltárok könyve 78, 32)

  • (Ének, Korach fiainak zsoltára. A karvezetõnek a "Machalat" szerint énekelni - az eszrachita Heman tanítókölteménye.) (Zsoltárok könyve 88, 1)

  • (Az eszrachita Etán tanítókölteménye.) (Zsoltárok könyve 89, 1)

  • Áhítozásukra fürjeket küldött, és égi kenyérrel lakatta jól õket. (Zsoltárok könyve 105, 40)

  • Erre hittek szavának és zengték dicséretét. (Zsoltárok könyve 106, 12)

  • Ezért szívüket bánattal puhította, megtántorodtak s nem jött senki, hogy támogassa õket. (Zsoltárok könyve 107, 12)


“Quanto maiores forem os dons, maior deve ser sua humildade, lembrando de que tudo lhe foi dado como empréstimo.” São Padre Pio de Pietrelcina